Akik nem férnek be a fedezékbe
Vannak emberek, akik mintha másfajta szemüveggel jöttek volna a világra. Olyan rétegeket látnak, amelyeket a legtöbben észre sem vesznek, vagy nem akarnak észrevenni. Ők azok, akik nem tudják becsukni a szemüket akkor sem, ha már mindenki más rég elfordult.
És nem azért, mert bátrak. Hanem mert nem tudnak nem látni.
A legtöbben valamilyen formában megtalálják a fedezéket. Egy történetben, egy kapcsolatban, egy hitrendszerben vagy a hétköznapi sürgés-forgásban. Valahol, valami elhiteti velük, hogy a világ rendben van... vagy legalábbis nem kell most foglalkozni azzal, hogy nincs. Ez a fedezék nem hazugság, inkább menedék. És működik.
De vannak, akik nem férnek be oda.
Akiknek a gondolatai túl hangosak, a kérdéseik túl makacsok, a csendjeik túl mélyek. Ők azok, akik a sötét sarokban nem csak árnyékot látnak, hanem valamit, ami néz vissza. És nem biztos, hogy ezt látniuk kellett volna.
Ez nem hősi szerep. Nem dísz. Nem ajándék. Sokkal inkább hasonlít egy repedésre a falon: előbb fel sem tűnik, aztán nem lehet nem látni. Aki ilyesmit hordoz, az nem feltétlenül különlegesebb, csak másképp érzékel. Más frekvencián. És ezen a frekvencián a világ már nem nyugodt, hanem tompa. Nem béke, hanem lefojtás.
Nélkülük a világ fakóbb lenne.
És mit lehet tenni ezzel? Talán semmit. Talán csak annyit, hogy akik nem férnek be a fedezékbe, azok egymásra néznek. És nem megoldást keresnek, csak odaintenek a másiknak. A szem villanása elég lehet: „Te is látod, igaz?” És ettől kicsit elviselhetőbb lesz.
Talán.
Ez a fajta gondolkodás, ez a látás, lehet, hogy átok. De amíg ebből születnek történetek, gondolatok, mondatok, amik elérnek másokat, akik szintén kint rekedtek, addig mégiscsak van benne valami kegyelem.
Nem kerestem semmit, mégis megtalált valami. Nem akartam látni, de már látszik rajtam, hogy láttam. Nem vagyok különleges, csak kívül rekedtem. Nem ismerem a menedék biztonságát.
Talán mások boldogok a fedezék alatt. Én nem fértem be oda. Csak szeretnék megpihenni egy pillanatra ebben az árnyékban, ami túl régóta kísér. De ha már így alakult: figyelek, alkotok.
És remélem valaki egyszer visszanéz
