Küszöbélmények

Mit szeretnék átadni a történeteimmel

Azt kérdezték tőlem, mit szeretnék átadni az olvasóimnak. Nem vagyok biztos benne, hogy tudok rá egyértelmű választ adni.

Azok közé tartozom, akik másfajta szemüveggel jöttek a világra. Nem kerestem semmit, mégis megtalált valami. Nem akartam látni, de már látszik rajtam, hogy láttam. És talán ez a szemszög mások számára is hozhat valamit, egyfajta küszöbélményt, amikor valami elmozdul, akár csak egy pillanatra is. Egy szokatlan mondat, egy feszítő gondolat, egy „tudatprion”, ami önálló életre kel az olvasóban.

Nincs mögöttem írói múlt, csak belső kényszer és figyelem. Talán épp ez az alázat az, ami az írásaimnak sajátos ívet adhat. Az a fajta visszafogottság, amely miatt az ember nem a betűkben, hanem a köztük álló résekben látja meg a történeteimet, és épp ez a gondolat az, ami megpendíti a belső húrjait.

Köszönöm a rám szánt időt. Engedjétek meg, hogy egy nyitánnyal köszönjek el, hiszen minden befejezés egy új kezdet:

„Minden, miben hittél, elmozdulni látod.

És benned már csak a megszűnés vágya él —

amikor az, mit csodáltál, visszanéz rád.”

— Az emlékezetből megfestett bolygó